Emberséges

Mindannyian kicsit mások vagyunk. Mást kaptunk a szüleinktől, és mást adunk át a gyerekeinknek, örökké változunk, hogy ugyan olyanok maradhassunk, mint voltunk.

Én azt tanultam, hogy szeretetből születtünk a Földre, ezért, ha szeretettel fordulunk a világ felé, teljes lesz az életünk. Ennyire kereken soha senki nem mondta ki, de ez volt a lényeg. Nem számít, fiú-e vagy lány, hogy milyen a bőre színe vagy a vallása, az a másik is ember. Ezt az üzenetet elég jól sikerült elsajátítanom, azt hiszem. Így kell, hogy legyen, mert más különben nem okozna ekkora fájdalmat az igazságtalanság, a létbizonytalanság és a félelem látványa a világ bármely szegletében.

Furcsa kettősség van bennem. Ha köthetnék egy alkut az Istennel, hogy a népesség felét eltörli a föld színéről, cserébe engem is, örömmel sétálnék a halálba azzal a tudattal, hogy annak, aki itt marad jobb lehet. Alkudozni viszont csak az ördöggel lehet, ezért elborzadva figyelem, hogyan ölik halomra egymást az emberek, hányan haldokolnak születésüktől fogva, mert egy másik kontinensre születtek. Bármerre nézhetünk, mindenütt térdig gázolunk a saját mocskunkban. Az emberiség ma már méltatlanul viseli az ember nevet.

Más szemszögből, viszont éppen most szolgált rá talán. Szokták mondani, hogy az ember gyarló, és ilyenkor magukban hozzágondolják azt, hogy a kezdetektől fogva, mióta világ a világ, na meg hogy természetéből kifolyólag. Káin azért ölte meg Ábelt, hogy virágozhassék a mezőgazdaság, ne legyen vetélytársa a földművelőknek, hogy kiemelkedhessenek a posványból, az örök bizonytalanságból, az állatias mocsokból. Erre a kiemelkedésre annó kultúránk ősei a legjobb lehetőségnek a saját fajtájuk tömeges mészárlását látták, s lám, most is pontosan ezt látjuk. Milyen állat is akkor az ember?

Olyan amely örömmel öli fajtársait, de tetemeiket arra se méltatja, hogy elfogyassza. Vagy olyan, amely örömmel öli fajtársait, de tetemeit a benne lakozó lélek miatt féli. Kérdés, ha nem mozdul már a szív, és nem mozdul az agy sem, van-e benne lélek? Lényeg a lényeg: minden más földi fajtól merőben eltérő viselkedést tanúsítunk, amit teljesen irracionális tételek mentén magyarázunk meg, és fogadunk, fogadtatunk el a kultúránkban évezredek óta. Ezt jelenti embernek lenni tapasztalataim szerint.

Én így nem akarok ember lenni. Büszke vagyok a hazámra, a magyarságomra, a hitemre. Büszke voltam sokáig az emberségemre is, arra már nem vagyok. Mióta kicsit messzebbre láthatok, mint a szomszéd panel szemközti ablaka, rá kellett jönnöm, hogy a világ szép. Azt is ide akartam írni, hogy az élet jó. De aztán rájöttem, hogy nagyon sokaknak nem az, és nem azért, mert nem lehetne jó, hanem mert nem tudják hogyan legyen. Nehéz kérdés ez. Visszakanyarodva, arra is rá kellett jönnöm, hogy az a szó, hogy emberséges, bár mindannyian tudjuk, hogy mit jelent, a valósában nem általánosítható az emberekre, elszakadt a szóalak a tartalomtól. Emberséges, amit most inkább úgy lehetne mondani, hogy emberies, az, aki kérdés nélkül átlép bárkin, törtet, könyököl, küzd és hajszolja a pénzt.

Hajszolja, mert éhen döglik? Nem, inkább azokra jellemző ez, akik szagot fogtak, és valami őrölt hipnotikus hatás alá kerültek általa. Hogyan lehetne így az ember emberséges? Néhányan még magányos totemként ácsorognak a világban, hogy jelentés tartalmat kölcsönözzenek ennek a szónak, de rájuk nézve már sértő az emberségesség vádja az én szememben.

Hogyan lehetne megtörni a kört? Hogyan tudnánk mindannyian egy kicsit hasonlóak lenni, kicsit hasonló dolgokat adni, és kapni, hogy mások lehessünk, mint amilyenek voltunk?